
CHEEA
Rólam
Ennek keretében lehetőségem volt mind a vidékfejlesztés, agrárszektor, mind a civil és a vállalkozói szektor problémáit, kihívásait áttekinteni és munkáimmal ezekre a problémákra reagálva tervezni a lehetőségek mentén az újabb programokat. Az önkormányzati feladatokat követően kistérségi szinten dolgoztam több évet, mely elsősorban a nehéz helyzetben lévő kistérségek felzárkóztatását célozta.
Ezt követően a 2007-2010 közötti időszakban a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházások koordinációját végeztem a Pénzügyminisztériumban. Ezek a feladatok elsősorban gazdasági, kulturális koordinációt igényeltek. Így lehetőségem volt dolgozni logisztikai, ipari központ, valamint közlekedési létesítmények koordinációjában, egyéb nemzetgazdaságilag fontos területen. A 2011-2021-ig a gazdasági szférában, elsősorban reorganizációval foglalkoztam.
Ez a tapasztalat kiválóan alkalmazható a jelenlegi önkormányzati, gazdaságfejlesztési tevékenységem során is, miután a cél elsősorban a befektetetés ösztönzés, a gazdasági élet fellendítése. Ennek alapfeltétele, hogy a már meglévő cégeket is segíteni, támogatni kell, hogy a nehéz időszakban hogyan tudnak mégis költséghatékony tevékenységet folytatni. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatánál jelenleg a gazdaságfejlesztésért vagyok felelős.
Elérhetőség
Mindig új és izgalmas lehetőségeket keresünk. Maradjunk kapcsolatban.
+36 70 776 6384




